Nyolc év kényszerpihenő után lép ismét működik a pécsi dzsámi liftező harangtornya
Egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működni fog a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok idején nyolc métert emelkedik, de egy meghibásodás miatt 2017 óta nem tudja ellátni feladatát - közölte honlapján a Pécsi Egyházmegye. A Pécs főterén álló - dzsámiként ismert - Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom harangtornya mindeddig azért nem működött, mert a torony mozgatását végző elektronika javítására nem állt rendelkezésre forrás, de idén ősszel munkába álltak a szakemberek.Ennek köszönhetően a harangok mozgatását...
Új lendületet vesz a mohácsi kikötő építése, befejezik a félbemaradt beruházást
Ezzel a csodás fotóval nyerte meg a piaristák fotópályázatát egy baranyai kislány
A 2025-ös szentévben meghirdetett fotó- és novellapályázaton Horváth Natália Mercedesz Az élet útja című képe (címlapképünk) a 7-9. évfolyamosok megmérettetésén (a pályázat 1. korcsoportja) országos 1. helyet ért el, ugyanebben a korcsoportban Kalányos Leila A hajnal c. fotója különdíjas lett. A díjazottak a felsőszentmártoni plébániához tartozó 500 fős lakosú Lakócsa településen élnek, hittanáruk: Gáspár Katalin. A díjátadó ünnepséget Kecskeméten, a Piarista Tartományfőnökség hivatalában tartották. Kalányos Leila A hajnal c. fotója különdíjas lett. A Ferenc pápa által meghirdetett...-
Köd és ború: esőre is számíthatunk pénteken
Általában borult, párás, néhol tartósan ködös maradhat az idő. Ma délutántól az ország nyugati felén egyre több helyen... -
Az uniós átlag háromszorosával nőtt itthon a minimálbér
Magyarország az elmúlt tizenöt évben minimálbér-növekedésben az EU-átlag háromszorosát hozta - hangsúlyozta a miniszterelnök a... -
Megállhat a koronavírus-fertőzések számának csökkenése
A múlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti...
-
Új gyanúsítottat hallgattak ki a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben dolgozó nőt, aki a gyanú szerint... -
Ismét szakvezetéssel járhatjuk be pénteken a Pintér-kertet
Pénteken délelőtt tíz órakor idegenvezető kalauzolásával lehet megismerni a Pintér-kert Arborétumot. Az Arborétum... -
Több mint tíz százalékkal emelkedik a minimálbér
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor... -
Bestiális kegyetlenséggel végzett kisgyermekével egy nő Pécsett
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a bestiális anyával szemben az emberölés különös kegyetlenséggel elkövetettként...
-
Vadgázolás miatt...
Vaddal ütközött egy furgon Csányoszró külterületén, az 5804-es út... -
Új madárleltár készül, mindenkire...
Immár harmadik alkalommal hívja az érdeklődőket az etetők madarainak számlálására a Magyar Madártani és Természetvédelmi... -
Akciósorozatba lendült a...
Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig... -
Súlyos baleset történt az...
Összeütközött két autó szerda reggel Pécs határában, az 57-es... -
Címvédőként készül...
A Területi Amatőr Válogatottak Országos Torna Közép - és Délnyugat... -
Új fajjal gyarapodott a...
Az idei esztendőben újabb fajjal bővült a Duna-Dráva Nemzeti Park...
-
Párás, ködös éj után...
Nagyrészt borult, párás, egyes részeken tartósan ködös idő várható,... -
Drog helyett egy...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI)... -
Jövőre 936 ezer forint...
Tovább emeli a kormány a pedagógusok bérét, jövőre 936 ezer forint... -
Új, modern eszközökkel...
Hat speciális kialakítású gépjárművet, hét modern... -
Változott a baranyai...
2025. december 1-jétől változott a baranyai kormányablakok... -
Milliós többletjuttatást...
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden...
-
Jól halad Magyarország...
A tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben,... -
Bezzeg Románia: megint...
Októberben Romániában a fogyasztói árak átlagban 9,76 százalékkal... -
Orbán Viktor: a...
A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a... -
Nyolc magyar áldozata is van a kenyai...
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden... -
XIV. Leó pápa...
XIV. Leó pápa hétfőn fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt, aki ezt... -
Visszaállítják a...
A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény...
-
Már nincs az első...
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi... -
Drámai vereséggel...
A magyar labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatban, a 96. percben... -
TCR World Tour: Michelisz...
Joshua Buchan aratott győzelmet a TCR World Tour makaói záró... -
Pécsi születésű újonc is meghívót...
Bárány Donát és a pécsi születésű Redzic Damir személyében két újonc kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe,... -
Egy nap alatt az összes...
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott... -
A Fradi mai, osztrák...
Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák...
-
Innovatív...
Ünnepélyes keretek között írták alá Pécsett csütörtök délután... -
Csúcstechnológiás fizio-...
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja (PTE KK) mintegy 613... -
Ultramodern inkubátort...
A Pécsi Tudományegyetem, konzorciumban a Matro Kft.-vel, valamint... -
Emléktáblát avattak a...
A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja november... -
Kovács Balázsok Konferenciáját...
Minden előadó, szervező és közreműködő ugyanazt a nevet viseli a Kovács Balázsok Konferenciáján, amelynek Pécs ad otthont... -
Titkos szavazáson döntött...
Október 20-án, hétfő délután megtartotta rektorjelölt-választó...





















